”mert a legszebb helyen tanulni csodás“

Iskola a fennsíkon 

"A gyerek először játsszon, és ha ebben elfáradt, akkor majd kedvvel, önként veti magát a tanulásra."

Nemzetközi e-Twinning témánk: Szent Patrik napja

Lengyel, görög, török és spanyol iskolákkal közösen eldöntöttük, hogy megismerkedünk Írország védőszentjével, Szent Patrikkal. Kiindulásképpen el is készítettünk egy padletet, mely megtekinthető a következő címen: a https://padlet.com/carpediemetwinning/ygdsluf31uqjufua.



Adománygyűjtés

A szilicei alapiskola a helyi önkormányzattal és a helyi egyházközséggel karöltve adománygyűjtésre hív minden jóérzésű, meleg szívű embert. Kérünk mindenkit, hogy aki teheti, segítse a háború sújtotta területekről menekülő embertársainkat a következő adományokkal:

Élemiszerek: bébiétel, keksz, piskóta, pástétom, innivaló (kis csomagolásban - 2 dl, 5 dl)

Tisztasági felszerelés: tisztasági betétek, gyerekeknek nedves törlőkendők, pelenka, toalettpapír, szappan, zselés fertőtlenítők kis kiszerelésben.

Amit még hozni lehet: benti papucskák gyerekeknek

Adományaikat a kultúrházba hozzák holnap délig, hogy minél hamarabb szállítani tudjuk azoknak, akiknek nagy-nagy szükségük van rá! 



Korcsolyázni jó!

Hóha, hóha, hó!

Hóha, hóha, hó!
Befagyott a tó,
Rája libben, végig lebben
Gyöngyöm kis Kató."

A tartós téli fagyoknak köszönhetően nagy örömünkre befagyott a Papverme-tó. Jó vastag a jég rajta, így mi is "végig lebbenhettünk" a sima felületen. Csúszott a korcsolya, mint a szélvész, az egész tó csakis a miénk volt. A legkisebbek sem ijedtek meg. Megkapaszkodtak a kis támasztékba, s egy-két percen belül olyan magabiztosan siklottak a jégen, mint a jégkorongozók.  



Áldott ünnepeket kívánunk!


Jó nekünk az iskolában! :-)


COVID-19 tájékoztatás

A Rozsnyói Regionális Közsgészségügyi Hivatal kérésére osztjuk meg a COVID-19 elleni oltakozás lehetőségeit.


A november hónap leglekiismeretesebb elsőse

Tanárként nagyon örülünk annak a pillanatnak, mikor úgy érezzük, hogy az elsősök, a legkisebbek, megtalálták a helyüket, megszerették új környezetüket, megszokták, hogy vannak kötelességeik, megtanulták, hogy egyedül is sok mindent el tudnak végezni. Nos, az idén bizony szépen beilleszkedtek a kis elsősök. S aki a hónap végén a leglelkiismeretesebbnek bizonyul, az egy szép ajándékot kap. Így lett novemberben a leglekiismeretesebb elsős Rusznyák Virág, aki egy napot sem hiányzott. Virágot azért is meg kell dicsérnünk, mert minden napra szépen felkészül, az órán figyel, dolgai rendben vannak. Virág, csak így tovább! Sose add fel, legyél mindig erős és kitartó! Olyan, mint amilyen most vagy. Szeretettel gratulálunk!

Vajon decemberben ki lesz a leglekiismeretesebb elsős?


Megjött a Mikulás!

"Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át."

Ki az?

Hát ki lehet az, aki éppen Miklós napján látogat el minden gyerek ablaka alá? Ki lehert az, aki a puttonyából mindenféle jót előhúzva mosolyt csal minden gyerek arcára? Hát ki más, mint a hőn szeretett és nagyon várt Mikulás! Hozzánk az iskolába már ma ellátogatott. Kereste a gyerekeket, de sajnos csak üres padokat talált. Kicsit szomorú lett, hogy nem találkozhatott kis ismreőseivel (mert ugye a Mikulás mindenkit ismer), viszont megörült annak, hogy éppen elég csomag volt a zsákjában. A tanító néniket bízta hát meg azzal a nemes feladattal, hogy juttassák el a csomagokat gyerekeknek. Nos, mi nagy örömmel teljesítettük a kérését, s az online órák után mindenkihez bekopogtunk.



2021. november 23-tól december 3-ig iskolánkon távoktatás zajlik!


Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny - országos döntő

2021. november 18-án zajlott az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntője, az idén online térben. Lőrincz Áron "A három kovács" című mesével képviselte az iskolánkat, falunkat, de az egész régiót, felvéve a versenyt az ország legügyesebb mesemondóival. Nagyon izgultunk, mikor a zsűri egyik tagja, Badin Ádám vette át a szót és elkezdte ismertetni a versenyzők sávba való sorolását. Lélegzetvisszafojtva vártuk Áron nevét, s mikor meghallottuk, hogy aranysáv, óriási tapsban tört ki az osztály. Nagyon büszkék vagyunk Áronra, hogy sikerült elérnie a legeslegjobb helyezést. Sok szeretettel gratulálunk neki!

Áron meséje meghallgatható az alábbi youtube videón, a 19. perctől. Jó szórakozást kívánunk!



Gazdagodtunk, gyarapodtunk...

...legalábbis a könyvtárunk. Mostanában Wéber Anikó és Janikovszky Éva könyvei tetszettek meg nekünk, ezért úgy gondoltuk, hogy beszerzünk belőlük egy párat. Amióta rákaptunk az olvasás ízére, bizony a tanító nénik nem győzték adni az iskola könyvtárából a könyveket. S ami megtetszett, pár nap alatt ki is olvastuk. Valóban igaz, hogy a jó könyv azért rossz, mert túl gyorsan véget ér. Mi is így éreztük, mikor Wéber Anikó Marcijának történeteit olvastuk. Alig kezdtük el, már vége is lett, s mi alig vártuk a folytatást. Íme, már nem kell tovább várni. A könyvek megérkeztek!


Igaz történet a fáról és az erdőről

Véget ért a több héten át tartó projektünk, melynek keretén belül az ember és a fa kapcsolatával foglalkoztunk. A projekt záró produktuma egy videó, melyet sok szeretettel készítettünk mindenki számára. Fogadjátok szeretettel!

https://www.youtube.com/watch?v=lo7exPMhE-g


Itt van az őszi szünidő!

2021. október 28-án kezdődik az őszi szünidő, mely 2021. november 1-ig tart. Az iskolában november 2-án találkozunk.

Kedves gyerekek! Az iskolába való belépéskor majd legyetek szívesek leadni a már jól ismert becsületbeli nyilatkozatot, melyet itt megtaláltok.

Addig is vigyázzatok magatokra, pihenjetek, de szeretettel emlékezzetek meg azokról is, akik már nincsenek itt közöttünk.


Egy arany és egy ezüst


Nagy sikert jelent az arany vagy az ezüst sávba kerülni egy olyan igényes versenyen, mint az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny, főleg ha rengeteg a versenyző és viszonylag elég kevés az idő a felkészülésre. Na de még ilyen nehezített körülmények között is sikerülhet, ha elég időt rászánunk a gyakorlásra. S így képzeljétek: csodák csodájára nekünk sikerült. Lőrincz Áron A három kovács című meséjével aranysávos minősítésben részesült, Balog Marietta pedig ezüstsávos lett. Nagyon boldogok vagyunk, hogy bár kevesen vagyunk, kicsik vagyunk, mégis ott lehetünk a legjobbak között, boldoggá, büszkévé tesz az a tudat, hogy egy ilyen kisiskolából is lehet versenyeket nyerni, szép eredményeket elérni. Nagy szeretettel gratulálunk a versenyzőknek, Áronnak pedig további sok sikert kívánunk az országos döntőre, ahol nemcsak iskolánkat képviseli, hanem az egész községet. Szorítsunk neki mindannyian!


Alma, alma, piros alma odafönn a fán.

Ha elérném, nem kímélném, leszakítanám.

Az almafa és a termése - Alma nap

Ma egy olyan fával foglalkoztunk, mely mindenki kertjében megtalálható, finom és egészséges gyümölcsét sokan szeretik, és persze nagy történelemmel is bír. A Tudás Fájáról  egy almát szakítottak még nagyon régen eleink, majd egy alma földre eséséről fedezte fel Newton a gravitációt, de Tell Vilmos is egy almával váltotta ki fia és saját életét. Ezt a gyümölcsöt egyszerűen nem lehet csak úgy mellőzni, hiszen a mondás szerint is: "Napi egy alma az orvost távol tartja." Meg is fogadtuk, hogy mától valóban megeszünk mindannyian egy-egy almát, de készítettünk egy kis vicces kukacos almát, gyümölcs és zöldség kóstolóval próbáltuk felismerni az ízeket-többek között az almaét is, iszogattunk almalevet és persze meg is ismerkedtünk az almafával. Érdekes volt a mai nap is, sok mindent megtanultunk és jókat falatoztunk.


"A fa és az ember" projektünk újabb altémája: Díszítsünk levelekkel

A mai napon egy újabb kreatív foglalkozásban volt részünk. A főszereplő újra a fa és a levél. Ezúttal idős nagyszüleinknek, dédszüleinknek készítettünk egy kis meglepetést: ajándéktáskát levéllenyomatokkal díszítve. A táska természetesen nem marad üresen. Lapul majd benne egy kis kedves ajándék, melyet szintén mi alkottunk.


"A fa és az ember" projektünk altémája: Alkotóműhely levelekből 

"Mennyi szín és mennyi pompa,
mennyi szépség vesz körül!"

Projektünk kapcsán újabb oldalukról ismertük meg a fákat. Ma színes, lehulló leveleiket vettük kezünkbe, csodáltuk meg. S hirtelen rengeteg ötelt jutott az eszünkbe. Mennyire hasonlít egy-egy levélke a nyuszi fülére, a pillangó szárnyára, a madárka apró csőrére. És megformáltuk. Megformáltuk a levelekből az erdőt.


Előttünk álló program:  Meseszínház

2021. október 19-én, azaz kedden a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának meghívására egy nagyon ígéretes eseményen vehetünk részt: egy mesebemutatón. A mesét a Kuttyomfitty Társaság hozza elénk, nekünk csak annyi lesz a dolgunk, hogy figyelmesen hallgassuk, nézzük, élvezzük, örüljünk neki.

Az előttünk álló programról bővebben tájékoztatunk mindenkit.

https://www.kuttyomfitty.sk/



"A fa és az ember" projektünk altémája: A nyírfa

Az iskola ablakából kitekintve egy kecses, fehér törzsű, nagyon kedves fát láthatunk. Mesék, mondák csodafája a nyírfa, a magyar népmesében pedig az égigérő faként is emlegetik. Sokmindent megtudtunk a felhasználásáról, s mi is próbálkoztunk a gallyaiból alkotni. A szilicei kemping házikóira készítettünk ajtódíszeket. Ilyenek lettek!


"A fa és az ember" projektünk altémája: A szelídgesztenye

Rengeteg fával megismerkedtünk a projektünk során. A mai látogatónk nem volt más, mint a finom terméséről, de nagyon szúrós héjáról híres szelídgesztenye. A szilicei erdőben nem nő, de Csucsom közelében rátaláltunk. Érdekes leveléről, a vadgesztenyétől sokkal szúrósabb terméséről könnyen felismerhető. Termését szívesen fogyasztják a hideg téli napkon megpirítva, megsütve. Mi is megkóstoltuk. S hogy ízlett-e? Háát.. valakinek ízlett, valaki pedig úgy gondolta, marad a klasszikus tízórainál.


"A fa és az ember" projektünk altémája: Készítsünk faházikót!

A fával nagyon sok felnőtt dolgozik. Épületeket, bútort, közlekedési eszközöket és még sok minden mást készítenek belőle. S ami a felnőtteknek sikerül nagyban, mi megpróbáltuk kicsiben... és sikerült! Elkészült a iciri-piciri faházikó kedvenceink számára.


A Magyar Népmese Napja és az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

A mai napot a magyar népmesének szántuk. Barangoltunk a hétmérföldes csizmával a török császár udvarába, elröppentünk a vasorrú bába söprőjén  az Óperenciás-tengeren túlra, majd jókat nevettünk a pórul járt farkason. De ma nemcsak a tanító nénik meséltek nekünk. Két osztálytársunk, Balog Marietta és Lőrincz Áron egy-egy gyönyörű gömöri népmesével lepett meg bennünket. S hogy ők miért meséltek? Azért, mert már pár hete készültek az Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyre. Végül a meséiket nagyon szépen elmondták, most már kíváncsian várjuk az eredményt. Hátha továbbjutnak :-)


Rólunk is írják :-)

Átadták az Összetartozás kertjét

A "Fa és az ember" címet viselő pedagógiai projektbe mi is bekapcsolódtunk. A boncolgatott téma maga a fa, mely egész életünkben itt van körülöttünk. Jelen van az iccében, melyből a monda szerint falunk határában a szomjas király ivott, jelen van a gerendában, mely fejünk fölé tetőt tart, jelen  van a hűs árnyékban, mely alatt megpihenhet a megfáradt vándor. A fa ott van a bölcsőben, melyben kedvesen rengeti az édesanya kisgyermekét, az erdőben, mely hajlékot ad madaraknak és vadaknak, és ott van a koporsóban, melyben utolsó utunkra indulunk mi, halandók. Ismerkedünk a fával, a fával, mint nyersanyaggal, a fával, mint díszítőelemmel, a fával, mint a gyümölcsöt adó élettel. Megtanuljuk, hogy védeni, őrizni kell, mert szimbiózisban élünk. Mi velük, ők pedig velünk.



Spolu múdrejší - Együtt okosabban

Az oktatási tárca lehetőséget nyújt arra, hogy segítsük, támogassuk a hátrányos helyzetű vagy valamilyen tanulási nehézséggel küzdő tanulókat. Iskolánkon is vannak olyan gyerekek, akiknek nagy szükségük van a felzárkóztatásra. Sikeres pályázatunknak köszönhetően a délutáni órákban foglalkozni tudunk mindenkivel, aki úgy érzi, szükséges számára a bővítés. A foglalkozások napi egy órán keresztül zajlanak majd a hét minden napján, kis csoportokban. Próbáljuk "együtt okosabban"!


Sweet autumn - Édes ősz

Egy nagyon szép címet viselő nemzetközi akcióba kapcsolódunk be az eTwinning keretén belül. Mert milyen is lehet az ősz? Igen, lehet ködös, széljárta, hűvös, borzongató, de lehet kellemes, illatos, édes és nagyon szerethető. Rengeteg a lehetőség, hogy megtaláljuk benne ezt a szépséget. Csak nyissuk ki a szemünket, hallgassunk, szagoljunk bele a levegőbe. S már ott is van! 


Magyar népmese hőse vagyok

2005 óta ünnepeljük szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket Magyarországon. Ezen a napon minden népmesét szerető gyerek és felnőtt megkülönböztetett tisztelettel fordul mind a magyar, mind más népek meséi felé. A gyerekek számára nagyon fontos a mese világának megismerése, megszerettetése. Az óvodák, iskolák igyekeznek a gyerekeknek megmutatni a mesék különböző világát. A mese mozgatórúgója az érzelmekre hat, de az értelmet is táplálja. Az eseményen különböző tevékenységekkel készülünk a nagy napra. Lesznek csapatépítő versenyek, játékok, saját mese írása, mese dramatizálása. Mindezt nem tesszük egyedül, de egy nagy nemzetközi csapat egyik tagjaként az eTwinning keretén belül.



Az iskola házirendje

I. Az iskolába való érkezés és annak feltételei

  • Az iskolába 15 perccel az első tanítási óra előtt, tehát 7:30-kor érkezünk, tisztán, ápolt külsővel, nem hivalkodó öltözetben.
  • Iskolába csak olyan tanuló érkezhet, aki nem beteg: nem náthás, nem köhög, nincs hőemelkedése, láza, nincs hasmenése. Amennyiben a nap folyamán ilyen vagy ehhez hasonló tüneteket tapasztalunk, értesítjük a szülőt és felkérjük, biztosítsa be gyermekének az otthoni biztonságos környezetet. Míg a szülő nem tud jönni a gyermekéért, elkülönítjük a többiektől az előre kijelölt helyre.
  • 3 és több napi kimaradás után az iskolába csak a fertőzés és tünetmentességről szóló becsületbeli nyilatkozat kitöltésével és aláírásával érkezhetnek a gyerekek.

II. A tanulók kötelességei az iskolában

  • Az iskola épületében átöltő cipőben tartózkodunk, a felső légutakat szájmaszkkal takarjuk. Kabátunkat cipőnket, szájmaszkunkat a polcon vagy a szekrényben tartjuk.
  • A tanulóknak tilos értéktárgyakat, elektrotechnikai berendezéseket (telefon, okostelefon, okosóra, stb.) hozni az iskolába. Ezek eltűnéséért, megrongálásáért az iskola nem felel.
  • Mindenütt ügyelünk a rendre, tisztaságra. Óvjuk az iskola vagyonát. Ha óvatlanságból vagy szándékosan megrongálunk valamit, a törvényes képviselő köteles megfizetni.
  • Fokozott figyelmet fordítunk a mosdó tisztaságára. Távozáskor figyeljünk arra, hogy a villany ne maradjon égve.
  • A mosdóból való távozás után ne felejtsünk kezet mosni. A kézmosás fontosságára ügyeljünk egész nap!
  • Vigyázzunk társaink dolgára. A mások javainak megrongálása, ellopása súlyos következményekkel járhat.
  • Megfelelő tiszteletet és megbecsülést tanúsítunk az iskola alkalmazottaival szemben, valamint minden felnőttel szemben. Az idegeneknek is illedelmesen köszönünk.
  • Akár a tanítási órán, akár a szünetekben szigorúan tilos a trágár beszéd, a gyűlöletkeltő megnyilvánulás, más tanuló szóbeli vagy fizikai bántalmazása. Ezen pont megszegését nagyon komolyan oldani fogjuk, akár a tanuló magaviseleti jegyének lerontásával is járhat.
  • Az órák közötti szünetek alatt készítsük el a következő órára szükséges könyveket, füzeteket, munkafüzeteket. Ismételjük át a leckét.
  • A nagyszünetben fogyasztjuk el a tízórainkat. A tízórai legyen egészséges, tápláló, legyen benne gyümölcs, nem ajánljuk az édességeket és a sós készítményeket. Energiaitalt tilos hozni az iskolába.
  • A tanítás alatt tilos az iskola épületét elhagyni. Szükség esetén kérjünk engedélyt a tanító nénitől.
  • A kirándulásokon ügyelünk a tanít néni utasításaira. Szófogadóan viselkedünk, ügyelünk saját testi épségünkre, vigyázunk a többiekre is.

III. Hiányzások igazolása

  • A tanulók az elmulasztott tanítási órákat köteles igazolni szülői vagy orvosi igazolással. A szülői igazolást mindjárt a hiányzás utáni napon köteles a tanuló bemutatni. Amennyiben ezt nem teszi meg, igazolatlannak fogjuk nyilvántartani a napot.
  • Amennyiben a tanuló egy hónapban 12 napnál többet hiányzik igazoltalanul, kötelesek vagyunk ez az önkormányzatnál illetve a szociális hivatalban jelenteni.
  • A 12 napnál több igazolatlan hiányzása a tanuló magavisleti jegyének lerontásával jár.

IV. A napköziotthon

  • Ezen iskolai rendszabály minden pontja vonatkozik a délutáni napköziotthonra és az iskolai étkezdében való tartózkodásra is.
  • A napköziotthon naponta 15:30-ig működik. Ezen időpont után csak a szülőkkel való megbeszélés alapján vállaljuk a gyermekekért a felelősséget.

V. Az otthoni felkészülés

  • Az iskolába felkészülten érkezünk. Füzeteink, könyveink és egyéb tanszereink rendben legyenek, ügyeljünk, hogy semmink ne maradjon otthon. Ceruzáinkat minden délután otthon hegyezzük meg, hogy másnap használni tudjuk őket a tanítási órán.
  • A szóbeli és írásbeli házi feladatokat kivétel nélkül elkészítjük. A másnapi számonkérés alól a szülő csak indokolt esetben kérheti gyermeke felmentését.
  • Az iskola elhagyása előtt ellenőrizzük le dolgainkat, helyünket. Hagyjunk magunk után rendet. Minden könyvünket vigyük haza, otthon órarend szerint készülünk a következő tanítási napra.

Történeteink és értékeink

nyári táborunk pillanatai képekben


Történeteink és értékeink

2021. augusztus 23-án indul az újabb nyári táborunk, melyet a község önkormányzatával, a református egyházközséggel és a helyi óvodával karöltve szervezünk. A tábor helyszíne a napokban elkészült vadonatúj kemping. Mindenkit nagy szeretettel várunk sok-sok történettel, kézműves foglalkozással, zenével, énekléssel, mozgással, tánccal, egy kis kirándulással és egy hangulatos szalonnasütéssel.

Programunk hétfőtől péntekig:

8:00 - 10:30 nyári iskola az iskolások részére

11:00 - 13:00 ebédszünet otthon

13:00 - 15:00 táborozás minden kedves érdeklődő részére

Légy te is részese!


Meseroszág - Rozprávkovo nyári tábor

2021. július 12-én indultunk hajóútnak a Meseország - Rozprávkovo táborba. Ifjú kalózok lettünk, igazi kalózsapkával, hajóval, s már az első napon bebizonyítottuk nem akármilyen fából faragtak bennünket.

A Föld napja

A bolygónkon nemcsak élni kell és használni, kihasználni mindazt, amit nekünk adni tud. A bolygónkat óvni, védeni, szépíteni és élhetőbbé is kell tenni. Mi azt gondoltuk, hogy a falu címerének beültetésével nemcsak szépet varázsolunk, de hasznosat is. A lepkék, méhecskék biztosan rátalálnak majd a finom nektárra, amit a kerti virágok nyújtani tudnak. S ami a lényeg: mi is örömünket leltük ebben a feladatban. 


Domček, domček, kto v tebe býva?

Ma egy mesés szlovák órával kezdtük a napot. Kis barátaink, az erdő állatkái szerettek volna bejutni az egérke házikójába. Minden rendben is volt, míg meg nem jelent a medve. Ezt a kis mesét tanultuk meg és játszottuk el szlovákul. Mivel a mese főszereplője talán a maci, róla tanultunk egy-két dolgot, vele kapcsolatban oldottunk feladatokat. Nagyon jól éreztük magunkat, főleg akkor, mikor házikót építettünk, majd elkészítettük az alaprajzát. Még a tanító nénik is kellemesen meglepődtek, hogy milyen ügyes tervezők és építészek vagyunk. Hiába! Könnyen megy a tanulás, ha közben használjuk a fejünket! :-)


Nyuszi nap!

A tavaszi napsugár helyett egy váratlan hóesés ébresztett bennünket 2021. április 7-én. Ennek ellenére örömmel ugrottunk ki az ágyból, hiszen három hónapnyi távoktatás után végre mehettünk iskolába! Várakozással telve nyitottuk ki az iskola ajtaját. Nőttek-e a többiek? Vajon ők örülnek-e? Mivel fognak várni a tanító nénik? Talán örömmel nyugtáztuk, hogy igazából minden a régi, bár talán egy-két osztálytársunk nagyobb lett, s a tanító nénik pedig egy szép meglepetéssel vártak. Egy Nyuszi nappal! Daloltunk, táncoltunk, nyírtunk, ragasztottunk, de számolva meg is etettük a nyuszikat. A nap végén tavaszi kollázsokat készítettünk, hogy már csak jöjjön a jó meleg, mert már mindenkinek hiányzik. Mindannyian megegyeztünk abban, hogy jó az iskolában lenni!



Újra nyitunk!

Kedves Szülők, Kedves Gyerekek! Három hónapnyi távoktatás után újra kinyithat az iskolánk kapuja! Gyerekeink visszatérhetnek a padjaikba, együtt tanulhatnak, játszhatnak. Természetesen a legfontosabb a védelmük és az önök védelme. Ezért kérünk minden kedves Szülőt, biztosítsa be gyermekének naponta a 2 db szájmaszkot, iskolába lépés előtt tegye meg, hogy leteszteli magát és aláírja a becsületbeli nyilatkozatot (fertőzésmentességről szóló nyilatkozat).


Beiratkozás

2021. április 9-én várjuk szeretettel azokat a kedves szülőket, kik gyermeke 2021. szeptembere előtt eléri a hatodik életévét. A beiratások a délutáni órákban zajlanak az iskola igazgatóságán 12:30-tól 15:30-ig. Kérjük a kedves szülőket, hozzák magukkal a személyazonossági igazolványukat és a gyermekük anyakönyvi kivonatát.

Nagyon köszönjük a megelőlegezett bizalmat.


Kik vagyunk?

"A gyerek először játsszon, és ha ebben elfáradt, akkor majd kedvvel, önként veti magát a tanulásra. Mert a gyerek nem lusta, hanem kezdettől fogva mérhetetlenül kíváncsi, és igyekszik elsajátítani a világot. Lustává csak akkor lesz, ha igényeit, testi és lelki szükségleteit újra és újra semmibe veszik..." Vekerdy Tamás

Iskolánk egy családias létszámú és légkörű kisiskola, ahol a gyerekek saját anyanyelvükön tanulnak. A község alsó tagozatos gyerekei számára biztosítunk képzést, hogy könnyedén, játszva sajátítsák el az alapvető készségeket, fejlesszék képességeiket, kibontakoztathassák tehetségüket. Figyelembe vesszük azt, hogy sokféle kincs rejlik a gyerekek lelkében, sokféle szemmel néznek a világra, s ezért igyekszünk minden egyes kisdiákunkra odafigyelni. Küldtésnyilatkozatunk iránytadó elve: "Lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet." Egység, szabadság és szeretet, mely összeköti a hármasfonál tagjait: a pedagógust, szülőt és a gyereket.





Iskolaotthonos oktatás

Iskolánkon az idő nagy részében ketten is foglalkozunk a gyerekekkel: tanítjuk, neveljük őket, szabadidős programokat szervezünk, felzárkóztatunk, tehetséget gondozunk. A foglalkozásokra egy egész nap áll rendelkezésre, reggel 7:45-től délután 15:30-ig. A délelőtti foglalkozások természetes folytatása a délutáni tevékenység, egész nap folyamán a gyerekek a tanulás mellett teret kapnak a játékra, mozgásra, s ha szükség van, a pihenésre is.

A tanulók csak hétvégén viszik haza tankönyveiket, hétköznap csak az olvasókönyvet, a mindennapos olvasás gyakorlása érdekében és a szlovák nyelvet, az idegen nyelv hallása, jobb elsajátítása érdekében. Írásbeli házi feladatot nem visznek haza. Ezeket a feladatokat a délutáni időpontokban készítik el. Akinél lemaradást észlelünk, azzal külön, önállóan gyakorolunk, olvasunk, írunk esetleg számolunk.

Minden hét elején van időnk arra, hogy meséljünk a gyerekeknek, s ők is meséljenek. Fontos, hogy bővítsük a szókincsüket, fejlesszük a beszédkészségüket, kifejezőkészségüket, memóriájukat. Fontos, hogy megtanulják érzékelni az időt, a teret, ne féljenek közölni a gondolataikat, ne féljenek megmutatni saját magukat. Havonta mesenapot vagy más projektnapot tartunk, mely sokoldalúan fejleszti a gyerekeket, s közben élményekkel gazdagítja. Megtanulnak tervezni, értékelni, csoportban doglozni, felelőséget vállalni saját munkájukért.

Nadpis textu

Váš text začína práve tu. Kliknite sem a môžete začať písať. Porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor sit amet consectetur adipisci velit sed quia non numquam eius modi tempora incidunt ut labore et dolore magnam aliquam quaerat.